Help Sales ÁSZF

minden, csak nem étterem – Csendülő

 
Noszvajban először 2017 telén jártunk. Már akkor szerettünk volna Csernus doki kávézójába betérni, de a hét azon napjain zárva volt. 3 évvel később, újra a Noszvaj 981-ben szálltunk meg néhány éjszakára. Ekkor már úgy időzítettünk a pihenésünket, hogy biztosan kipróbálhassuk a Csendülőt. „Minden, csak nem étterem” – fogadott minket...
A bejegyzés folytatódik »
 

elképzelt kávézó - Történet

Rendhagyó sorozat indul a blogon! A blog célja, hogy összegyűjtsük, hová érdemes elmenni, milyen jó helyek léteznek. Na, de most itt a koronavírus, és én magam sem győzöm hangoztatni a Facebook oldalon, hogy #maradjotthon!...
A bejegyzés folytatódik »
 

kóstold meg Dél-Amerika kedvencét - Eleche

Ha le akarnak venni a lábamról, nem kell hozzá más, mint tejkaramella - bármilyen formában és mennyiségben. Ezért is hittem magam a mennyország kapujában, ahogy a Mester utca vonzáskörzetében, egy eldugottabb sarkon...
A bejegyzés folytatódik »
 

Boldog új évet!

Amennyiben tetszett a cikk, megköszönöm, ha megosztod. A Beülőst ezen kívül megtalálod a Facebookon, a Pinteresten és az Instagramon, illetve ezeket a képeket a Tumblren is megtekintheted. Engem pedig a Twitteren követhetsz. Hogyha...
A bejegyzés folytatódik »
 

a Dining Guide-nak köszönhető cukrászda – Móni Süti

Családi hagyományunk, hogy az üdüléseinket a születésnapjaink köré szervezzük. Idén nyáron (a lehető legjobb évszakban születtem, ugye?) pont azon a Balaton parti, kis településen nyaraltunk, ahol a Dining Guide által...
A bejegyzés folytatódik »
 

zabos kaland -  Fågel by artizán

A XXI. század rohanó világában roppant fontos, hogy tudatosan figyeljünk az étkezéseinkre. Nem lenne elég csak úgy reggelente "bekapni" valamit. Hiszen a reggeli egyik funkciója a testünk, sőt az agyunk újra aktiválása,...
A bejegyzés folytatódik »
 

megtudtam: mogyoróméz nem létezik - beszélgetés Szemerits Eszterrel, 2019 mézkirálynőjével

Idén már 32. alkalommal rendezték meg Jászberényben augusztus 3-án hazánk legnagyobb méhészeti rendezvényét, a Nemzetközi Mézvásár és Méhésztalálkozót, ahol mind a termelők, a kereskedők és a fogyasztók képviselték...
A bejegyzés folytatódik »
 

kastély és pizza a Váli-völgyben – Alcsúti Arborétum és Mészáros Pizzéria

Kezdhetném szokásosan is: ha ízletes pizzára vágytok, irány az alcsútdobozi Mészáros Pizzéria. Nos, valóban kiváló étteremről van szó, ahová tényleg érdemes betérni, de ha már messzebbről - mi ugye Budapestről...
A bejegyzés folytatódik »
 

motorral Gerecse szívében - Héregi Sportvendéglő

Bettiék most Héregen jártak.
A bejegyzés folytatódik »
 

irány az iráni Saffron Rose étterem! - vendégírás

Poupoule most egy perzsa étteremben járt. Az egyik ramdáni (iszlám szent hónapja) böjt után, a férjem javaslatára, a gyalogszerrel, s az 51- es villamossal is jól megközelíthető perzsa Saffron Rose (Sáfrány rózsa) étteremben...
A bejegyzés folytatódik »
 

szöktetés a Szerájból? – ellenkezőleg: Irány a Szeráj! - vendégírás

Mielőtt még azt hinnétek, hogy ez egy filmajánló lesz: nem, most nem erre készülök. Pusztán „egy lány vagyok csupán a sok közül, ki vidékről a városba kerül.”  Neeem, még csak nem is zenei kiritka lesz,...
A bejegyzés folytatódik »
 

pezseg az élet Ramadánban az Antalya étteremben - vendégírás

Kedves olvasóm, Poupoule az alábbiakban arról mesél, milyen a budapesti Antalya étterem az iszlám böjthónap, a Ramadán ideje alatt.
A bejegyzés folytatódik »
 

Egy csésze jó kávét? – WARMCUP - vendégposzt

Ma egy vendégblogger írása következik, ismét Anita írt egy jó kávézóról. Ezúttal Budapesten talált egy nagyon színvonalas specialty kávézót, amiről úgy gondolta, érdemes posztot írni.  Budapesten rengeteg a kávézó....
A bejegyzés folytatódik »
 

líbiai nővérek európai brunch-kávézója – Alhashmi’s café

Az elmúlt években Budapesten megnőtt a brunch-kávézók száma. A legtöbb fiatalosan kellemes, kissé franciás hangulatú. Ezt a vonalat követi az Alhashmi's Café is, mégis kuriózum a maga nemében: két líbiai nővér...
A bejegyzés folytatódik »
 

mesés marcipán hegyek - Szépkilátás Cukrászda

Csokoládéboltban egyék magukat degeszre! Lehetett volna ez a mottója is a Szamos családnak, amikor a '90-es évek elején a Haderer cukrászattal közösen megnyitották első kávéházukat. A cukrászda hamar közkedvelté...
A bejegyzés folytatódik »
 

gyönyörű, trendi, ám iszonyúan érzékeny minidesszert a belvárosban - Chez Dodo

Macaron… Van olyan, aki ne ismerné ezt a francia jellegzetességet? Eredetileg nem is francia, hanem velencei és a nevét is az olasz maccarone-ból kapta. Számít mindez, ha ilyen fantasztikusan néz ki? S ilyen édesen, krémesen,...
A bejegyzés folytatódik »
 

reggeli a négyzeten - A2

Tudod, hol lehet finomat reggelizni Szegeden? Most megsúgom neked: egy Kálvária sugárútból nyíló kis utcácskában!
A bejegyzés folytatódik »
 

legyen étterem az otthonodban! – Restaurant Days

Otthon érzed magad a konyhában? A sütés-főzés a lételemed? Szeretsz embereket vendégül látni? Esetleg szívesen mész vendégségbe? A házibulikból nem hiányozhatsz? Akkor a Restaurant Day-t neked találták ki! >>...
A bejegyzés folytatódik »
 

egy óra sorban állás egyetlen rántott húsért – Figlmüller

Bécsi látogatásunk elsődleges célja az Albertina volt, Albrecht főherceg múzeumként berendezett palotája, ahol több időszakos és állandó kiállítást is megtekinthettünk. Szerencsénkre, vagy balszerencsénkre a múzeumlátogatás...
A bejegyzés folytatódik »
 

újult erővel folytatom 2019-ben is!

Jöhet a szokásos, éves visszatekintés? Gyerekek száma és életkora: továbbra is kettő, Zsombor az idősebb, ő idén tölti be a hatodik életévét, míg Csongor kétéves lesz. Most már nem annyira fontos a számunkra, hogy van-e...
A bejegyzés folytatódik »
 

ilyen egy igazi hangulatos, icipici kávézó! - Pompeii Latte Art Caffe

Fotó: Facebook Éppen a Margitszigetre tartott a családunk, amikor először sétáltam el a Pompeii előtt. Ekkor még csak az utcai pultot vettem észre a coffee to go feliratú megállító táblával, ami viszont nem az én...
A bejegyzés folytatódik »
 

ahol a Bagirát pörkölik - Cirkusz

Tökéletes budapesti programok lehetnek a fotókiállítások. A belvárosban sétálva, közel az Oktogonhoz, pont a Vígszínházzal szemben áll Mai Manó háza, ahol 1999-től érdekes kortárs fényképészek képeit tekinthetjük...
A bejegyzés folytatódik »
 

gluténmentes is lehet finom! -Drop - vendégírás

A hosszú hallgatást a blog 3. születésnapján egy vendégírással törjük meg. Köszönet érte Klaudiának! A héten, hosszú idő után, végre volt alkalmunk egy kicsit kiruccanni, ami egy két éves gyerek mellett...
A bejegyzés folytatódik »
 

autentikus mexikói Budapest szívében- Iguana Bar & Grill

Iguana… Egy másfél méteres, zöld színű hüllő Dél-Amerika őserdeiben. Vagy egy mexikói étterem Budapest élettel teli szívében, egy utcányira a világhírű Parlamenttől.
A bejegyzés folytatódik »
 

ne  csak szörfözz, egyél is! Mennyei moules et frites- La petite moulerie

Aquitánia régió neve az egyik eredettörténete szerint a latin aqua (víz) szóból származik, hiszen nyugaton az Atlanti-óceán határolja. Székhelye Bordeaux, melynek ugyan kikötőjében tengeri hajókat is látni, magától...
A bejegyzés folytatódik »
«
12345

Beülős

blogavatar

Helyek, ahová beülhetünk egyet enni, inni, kávézni, sütizni, vagy csak egy jót beszélgetni. Mindezt egy óvodás és egy tipegő társaságában!

A blogon szereplő ajánlók, kritikák egytől egyig egyéni vélemények. A választások általában véletlenszerűen, vagy ajánlat útján történnek, a vendéglátóhelyektől semmilyen juttatást, ellenszolgáltatást nem kapok.
A képek mind jogvédettek, felhasználásuk feltételeiről minden esetben kötelező a tulajdonosuktól érdeklődni. Elérhetőségük megtalálható a fotók alatt. A saját készítésű fényképeim is engedélykötelesek! Érdeklődj utánuk itt!

Együttműködési ajánlataimat pedig a képre kattintva éred el:

Együttműködő partnerünk:

Ez itt a Te helyed!

Kötetlen beszélgetésre vágysz? Csatlakozz!

Címkefelhő

(1)Adelaide (1)aeropress (1)Alcsútdoboz (1)almdudler (2)amerikai stílus (3)angol stílus (1)arab (1)arborétum (1)Arcachon (1)Ausztrália (1)azelsosprint (1)Balaton (1)Balatonfelvidék (1)Barcelona (1)Belföld (2)belföld (61)belga (1)bemutatkozás (1)bevásárlóközpont (3)biliárd (1)bio (3)bisztró (8)Bordeaux (1)brazil (1)breton (1)brunch (7)Budapest (54)burrito (1)bár (5)Bécs (1)Bükk (2)Caorle (1)chilei (1)cider (3)cukrászda (7)cupping (2)desszertbolt (1)dulce de leche (1)dél-amerikai (1)egzotikus (3)esemény (9)fagyizó (1)fair trade (1)filterkávé (1)forralt bor (2)forrócsoki (6)francia konyha (4)francia stílus (6)Fülek (1)gluténmentes (2)gofri (1)Gyenesdiás (1)Győr (1)hal (9)halak (4)halas (4)hamburger (6)hazai (8)horvát (1)hot dog (1)házhozszállítás (4)Héreg (1)I. kerület (1)II. kerület (1)indiai (1)interjú (2)IX. kerület (20)Izland (1)japán (1)játszóház (2)játék (3)kagyló (1)kalamári (1)Karlobag (1)kastély (1)Katalónia (1)kenguru (1)kioszk (3)kocsma (2)koktél (3)kávé (45)kávéház (7)kávézó (15)kávézólánc (1)kézműves termékek (13)környezettudatos (5)külföld (14)különterem (2)latin-amerikai (1)latte art (3)leves (8)limonádé (7)Lisszabon (1)lungo (2)látványfüstölés (1)látványkemence (1)látványkonyha (2)macaron (1)Madrid (4)magyar konyha (3)mangalica (2)melange (1)menü van (7)Mester utca A-tól Z-ig (8)mexikói (6)Mátra (2)méz (1)múzeum (2)nachos (1)nosztalgikus (6)Noszvaj (2)nyúl (1)Nápoly (1)néprajz (1)olasz konyha (4)osztriga (4)palacsintázó (1)perui (2)perzsa (1)piac (2)pisztráng (1)pizza (8)pizzázó (3)polip (1)promóció (1)Pásztó (3)pékség (1)péksütemény (3)péksütemények (1)pörkölő (2)rackai juh (1)Ramadán (1)reggeli (12)retrodizájn (3)rántott hús (1)rövidital (1)shabby chic (3)speciality (1)szabadság (1)Szeged (3)szendvics (10)szlovák ételek (3)sztrapacska (3)sáfrány (1)sör (3)söröző (1)sütemény (23)taco (4)Tapolca (1)tea (4)tejivó (1)tengeri (5)tequila (1)természetes alapanyagok (6)texmex (2)torta (6)tájjellegű (5)tészta (3)történet (1)török (2)török kávé (1)V. kerület (11)vadételek (2)vagyon (1)vendégposzt (11)vendégírás (1)VI. kerület (5)vietnami (1)VII. kerület (6)VIII. kerület (3)vintage (2)whisky (1)wifi (31)XI. kerület (2)XII. kerület (1)XIII. kerület (2)zabkása (1)állatbarát (14)ázsiai (5)élelmiszerbolt (1)élményközpont (1)ételbár (1)étterem (27)étteremlánc (4)önkiszolgáló (2)

Amerre már jártunk:

--

Reblog

Kövess a Facebookon!

Iratkozz fel a blogra!

Follow

RSS

Blogajánló: