Rendhagyó sorozat!
A blog célja, hogy összegyűjtsük, hová érdemes elmenni, milyen jó helyek léteznek. Na, de most itt a koronavírus, és én magam sem győzöm hangoztatni a Facebook oldalon, hogy #maradjotthon! Ahogy most az ajánlók szünetelnek, az írás a kávézásokról és magukról a kávézókról egyre jobban hiányzik. Ezért a barátnőmmel kitaláltunk, hogy elképzelünk egy kávézót, és minden hétfőn elmesélünk egy történetet az ott kapható kávékról és a betérő vendégekről. A fotókat Bakos Patrícia készíti külön a novellákhoz!
Megígérhetjük: mindegyik kávérecept és élettörténet különleges lesz!
A novellákat a Beülős Történet oldalon tudjátok elolvasni!
Addig is, itt az első:
Zuhogott. A hideg esőcseppek szakadatlanul, egymással versenyezve kopogtak a betonon. A kora délután késő éjszakai hangulatot öltött a sötét felhőktől. Az utcai lámpák sárgás fényei halovány csillagokként pislogtak a járda tövében.
Egy sárga taxi húzódott le az út szélére.
— Köszönöm! – nyújtotta előre a bankókat a hátsó ülésen helyet foglaló nő.
Ahogy a sofőr elvette az összeget, a nő már nyitotta is ki az ajtót, a lába melletti ernyőt pedig maga elé emelve tárta ki, mielőtt kibújt volna a kocsi óvó teréből. Szerette az esőt, a nyári, meleg záport, de nem ezt a megállás nélkül, sűrű, jéghideg cseppekben hullót, amitől a nemrégiben élre vasalt ruhája csimbókokban tapadna a reszkető testére, amennyiben ernyője nem gátolná meg az elázástól.
A taxi elhajtott pirinyó vizet fröcskölve a járdaszegélyre, az ott maradt nő pedig átlátszó esernyője alól körbetekintett. Tetszett neki a hely: a többsávos aszfaltutak mentén macskaköves, szűk utcácskák nyíltak, melyek régies, középkori házakat rejtettek. A közelben éppen harangoztak. A nő a hang irányába fordította sötétkék tekintetét, és elmosolyodott, ahogy meglátta a gótikus tornyokat.
Lassan, kimért léptekkel elindult a vele szemben lévő sétálóutcán. Célirányosan haladt, egy rejtett udvart keresett, ahonnan egy aprócska üzlethelyiség nyílik. Az ő leendő kávézója, a Történet, ahol minden kávénak saját története van. Ha nem is a kávénak, de a fogyasztójának mindenképp.
Nem kellett sokat sétálnia, hamarosan elérte az eldugott kapubejárónak álcázott beugrót, ahol még az eső is csökkentett intenzitással esett, s különös atmoszférát teremtett a leanderekkel körbevett, kint hagyott udvari székeknek és asztaloknak. Az egyetlen udvarról nyíló, élénkzöldre festett ajtó felett kovácsoltvas könyv lengedezett.
A nő az ajtó előtti apró eresz alá állt, lerázta az ernyőjét, majd összecsukta. Az ajtó csilingelve nyílt ki a keze alatt, s az esernyő bekerült a bejáratnál elhelyezett fonott kosárba. Tulajdonosa ezek után fényárba borította a helyet. Meleg, faburkolatú helyiség volt, rengeteg zöld színnel. Az élő növények ugyan nem igazán szerethették ezt az árnyékos zugot, a hatalmas ablaküveggel szembeni kávéfőző pultnál mégis színes cserepekbe ültetett fűszernövények zöldelletek. Kiegészítő elemnek lila levendulájú mintákat festettek. A bejárat melletti, fehérre mázolt falat hatalmas világtérkép borította, amiről telis-tele különböző arcok mosolyogtak a betérőkre. A faasztalok melletti faszékek első látásra megszokott thonet típusúaknak tűntek, mégis a nő pontosan tudta, hogy ha valaki rájuk ül azokon a pihe-puha, színes párnákon, akkor órákkal később is úgy áll fel, mintha kényelmes, rugós matracról kelne fel. Néhol válaszfalként könyvespolcokat helyezett, ahonnan bárki elvehet, vagy tehet rá egy-egy kötetet.
A nő a pult mögé sétált, bekapcsolta a kávéfőzőt, és ahogy a gép őrölni kezdte a kávébabot, visszament az ajtóhoz. Megfogta a kis rajzszögen lebegő lila árnyalatú fatáblácskát, és megfordította.
Most már kintről olvasható:
NYITVA
Remélem, élveztétek, s jövő hétfőn megint találkozunk a Beülős Történeten!
Viv
Az írás a BloggerKépző #írjotthon kihívásának része is. #utazzunkaképzeletszárnyán
