Szereted az utószezont az olasz tengerparton tölteni? Szerinted is kötelező ilyenkor a halevés? Az sem riaszt vissza, ha az utcán ácsorogva borozgatsz? Hangulatos sikátorban is elmajszolod a „fish and chipsszerűséged”? Irány Caorle, az Adria kis Velencéje és az ottani Osteria Amicimiei halsütöde!
„Hemingway kedvenc olasz városa”
Ernest Hemingway kalandos élete felér egy regénnyel. Sőt, merem állítani, hogy izgalmasabb életet élt, mint több története. Imádta a természetet, a „szabadban átélhető kalandokat”; szeretett utazni, mindig benne volt a történelem sűrűjében. Önkéntesként részt vett az első világháborúban, így jutott el Olaszországba is. Valószínűleg ekkor kedvelhette meg Itália földjét, ahová élete során többször is vissza-visszatért. Egyik kedvenc vidéke Caorle és környező lagúnavilága, amit még a mai napig megcsodálhat az arra látogató. A folyón át a fák közé regényében meg is említi a várost.
Festői üdülőhely Velence szomszédságában
Caorlét halászok, illetve juhászok alapították 2000 évvel ezelőtt. Virágzása az V. századra esett: Észak-Olaszország egyik legnagyobb városa, legjelentősebb kereskedelmi kikötője volt. Bár (télen, nyáron azért jóval többen lakják) majd’ 12.000 lakosú város jelentős bevételét a mai napig a halászat adja: több mint 100 halászhajóval bír, amely együttesen az Észak-Adria legnagyobb hajóflottájának számít. 
Mégiscsak igazi turistacsalogató: finomhomokos strandja kiváló a kisgyermekeseknek, ráadásul itt a tenger is sekély. Ezek után nem csoda, hogy közel 200 szálloda található a városban, és lépten nyomon étteremre vagy nyitott bejárású üzletre akadunk.
Belvárosa megegyezik a történelmi óvárossal. Romantikáját a pasztellszínű középkori házaknak és a szűk sikátoroknak köszönheti. A város látványossága a román-bizánci stílusú St Stefano dóm, illetve a hozzátartozó, 48 méter magas harangtorony. Érdekesége, hogy isztriai kőtömbökből épült, és egy kicsit oldalra dől. Nem messze, a tengerparton áll Caorle legrégibb temploma a Madonna dell’Angelo. Eredetileg háromhajósnak épült, de a tenger az egyik részét megsemmisítette. A XVIII. században kapta meg végső, jelenlegi formáját. A templomhoz vezető sétányt védő sziklákba művészi alkotásokat faragtak. Sok felismerhető, de azért bevallom akad, amelyikről dunsztom sem volt, hogy épp mi akar lenni. Ezeknél örültem, hogy némelyiket táblával illették: mit is vegyünk ki a látottakból.
Eldugott halsütöde
Bent a belváros közepén, egy alig észrevehető sikátorban bújik el az Osteria Amicimiei. Kétszer jártunk benne, azaz jobban mondva, ettünk előtte. Picike, belépve összesen két asztal van a pult előtt, bár az interneten utána nézve hátul van egy apró terem is. Mi magunk meg sem próbáltunk eljutni odáig, mert mindannyiszor zsúfolásig tele volt. Az üzlet elé pultot is szereltek fel a falra (fotózni nem lehetett, mert ott tartózkodásunk idején mások ettek rajta), mellé néhány széket is toltak a falhoz, hogy az is kényelmesebben ehessen, akinek nem jut odabenn hely.
Egyáltalán nem bántam, hogy nem jutottam be, mert hihetetlen hangulata van magának az utcának is. A középkori házak között mindenhol különböző, kisebb-nagyobb halászhálókat, zászlókat kötöttek fel, de még egy hajócsavar is helyet kapott az étterem falán. Gyalogos forgalom révén a parkoló autókat felváltották a falnak támasztott kerákpárok. A városban egyébként is rengeteg a biciklista, mert szinte az összes hotel biztosít a vendégeik számára egy-egy kétkerekűt.
Meglepő mód, itt leginkább pergő olasz nyelvet hallottam, pedig a város egyéb részein a magyartól kezdve a németig minden fajta megcsapta a fülem. Örültem, hogy végre egy olyan helyre bukkantunk, ahová nem csak a turisták járnak, hanem a helyiek is! Főleg azért éreztem ezt csúcs dolognak, mert bent található a sétáló utca kellős közepén, ahol még a pantomimesek is magyarok.
Az étlap naponta változik, éppen attól függően, hogy aznap reggel mit hoztak felszínre a caorlei halászok. Mi imádjuk a rántott kalamárit, azaz kalmárgyűrűt. Itt különösen finom, hiszen szinte rögtön a tengerből dobják a sütőbe, majd a tányérunkra. Hozzá ehetünk szalmakrumplit, de ha nem akarunk vele igazán jól lakni, csak ízlelni az intenzív ízű, kissé rágós állatkát, akkor magában érdemes, egy kevéske citromlével meglocsolva. Isteni finom! Megnyaljuk utána mind a tíz ujjunkat! Ha nem autóval vagyunk, kóstoljuk meg a közeli Lison-Pramaggiore régió borait is! Azt mondják, hogy az itteni borok zamata azért különleges, mert a szőlőtőkék még mindig „érintetlen” tájon nőnek, és a borászok bio-mezőgazdasági módszereket, illetve ősi tapasztalatokat használnak.
Tetszik? Vidd és oszd hírét!
Ettél, ittál már itt? Kommentelj!
Nem akarsz lemaradni az új ajánlókról? Kedveld a blog Facebook-oldalát!
Együttműködnél? Keress meg!
AMICI MIEI
Cím: Viale Guglielmo Marconi 63, 30021 Caorle, Italia
Tel.: +39 0421 84034
A fényképek felét galériaként töltöttem fel, míg a másik felét egymás után. Amennyiben van kedvetek, írjátok meg, hogy a későbbiekben melyiket preferálnátok!
