Bordeaux vidékéről leginkább a bordeaux-i jut eszünkbe, ugye? A leghíresebb francia vörösbor. Sötét, fanyar… A ce qu’il faut, ha a XVII. századot idéző városban járunk. Gyerekkel ugyan nehezebb, hiszen egy ötéves társaságában már nem borozunk tavernákban, nem látogatunk el a Cité du Vinbe, helyette a gótikus és barokk épületek között csatangolunk. Na, meg beülünk egy francia étterembe a Place Saint Pierre-en.
Aquitania fővárosáról a középkori Franciaország jut eszembe.
Legalábbis a belvárosáról mindenképp. A szűk sikátorok, a macskaköves utcák, a XVII - XVIII. század kőépületei mind-mind a Világörökség része. Az utcák tágas terekbe torkollanak, viszont számomra kevés a zöld növényzet. Madártávlatból olyan, mintha masszív, ám lüktető szikla lenne az egész. Nincs olyan pillanat, amikor a város ne élne! Az utcákon szinte mozdulni sem lehet az állandó turistadömpingtől, de a helybeliek is mintha a hajnali pírral bukkannának elő, s az éjszaka jótékony sötétjében térnének csak haza.
Az úgynevezett igazi városlátogatásra gyerektársaságban nem sok esélyünk volt, hiszen egy bizonyos kor alatt a legtöbb gyerek, de a mieink biztosan, nincsenek oda sem a műemlékek, sem a múzeumok látogatásaiért: ők jobban szeretnek a szabadban futkározni, játszótereken hintázni, esetleg a folyón egy rövid ideig hajókázni. Ennek ellenére már félnapos ott tartózkodásunk során könnyedén megállapíthattuk, hogy
Bordeaux utcaképét számos templom díszíti. Az egyik a Szent Péter, mely az óváros szívében található, ahol anno a galloromán kikötő is volt.
A város lakóinak mindig is a folyó volt az éltető erő, így nem meglepő, hogy Péterről, a halászok védelmezőjéről nevezték el a templomot – ahogy magát a negyedet is. Előtte, a Szent-Péter téren 1832-ben egy csodálatos, görög stílusú, bronz Herkules szobor állt, amit ma a Musée d’Aquitaine-ban (Bordeaux és Aquitania történetét bemutató múzeum az őskortól napjainkig) tekinthetünk meg. Az ősi kikötőt a XII században töltötték fel, és vitték el délebbre, de a jelenlegi városelrendezés elkezdése csak a XVIII. századra tehető, amikor Boucher és Tourny királyi intendánsok lebontatták a várost körbe ölelő védfalakat, és fasorral övezett, széles sugárutakat építettek, és kialakították a XV. Lajos korabeli épületekből álló kerületet, ahol jókat lehet sétálni, vásárolgatni, finomakat enni az éttermek teraszain, vagy egy-két pohár bort inni a boltíves pincékben.
A közeli óceánnak köszönhetően a telek enyhék, a nyarak melegek, így tél végén is mindenki a teraszokon, padokon ejtőzött.
Mi is éppen emiatt választottuk a templomról elnevezett Terasse Saint Pierre éttermet. A környéken nem volt olyan háztömb, ahol ne lett volna valamilyen kajálda. Japántól kezdve olaszon át az indiaiig mindenféle konyhát megtaláltunk, de ha már Franciaországban vagyunk, a francia gasztronómia pedig világhírű, így egyértelmű volt, hogy olyan helyet keresünk, ahol kicsit mi is franciáknak érezhetjük magunkat.
Végül a fiam bökött rá a helyre, valószínűleg azért, mert a templom előtti téren futkározhatott, míg mi ebédeltünk a teraszán. Aznap a nap melegen sütött, de azért a kabát nem került le rólunk, sőt a lábamat be is takartam a székeken pihenő takarók egyikével. Az étterem egyébként nagy, kétemeletes, hangulatos hely, bár az asztalok közel állnak egymáshoz – igaz, mindezt csak a képeken láttam.
Első körben a legfontosabb kérdésem az etetőszék volt. Azzal ugyan nem szolgálhattak, helyette kaptunk székmagasítót (rehaussers), ami persze a gyermekemnek annyira már nem tetszett, szóval inkább az ölünkben ült, mint külön széken.
A hely igazi hagyományos francia étteremnek bizonyult. Friss, helyi termékekkel, francia eredetű húsokkal dolgozott séf. Most Franciaországban nagy jelentőséggel bír, hogy a vásárolt hústermék francia-e: még a szupermarketekben kapható, előre csomagoltakon is ott virít, hogy francia disznó az áldozat. A hagyományos tálakon kívül filézett kacsahús és házi libamáj közül is választhattunk, amikhez tájjellegű, finom borokat kínáltak. Déltől három óráig menüt is kérhettünk volna, később már csak à la carte rendelést vettek fel.
Számomra Franciaországban a sajtok jelentik a kulináris élvezetet. Ezért is rendeltem magamnak – igaz, előételnek számító – kemencében sült camembert-t. A tetejére sült bacont helyeztek, míg köretnek pedig salátát szolgáltak fel. Egyszerű, de annál finomabb volt. Ugyan a szalonnát én nem kóstolhattam meg, mert az ötéves fiam rögvest magáénak tulajdonította, de a sajt megfelelően érett volt, míg a zöldségek roppanósak.
A gyerekeknél nem akartunk reszkírozni: maradtunk a már bevált receptnél, vagyis a Terasz burgerét kértük nekik. A bucit megpirították, kérésünkre a húst jól átsütötték, friss zöldséggel és sültkrumplival tálalták.
Nem csak én szeretem a különlegességeket, a párom is. Emiatt választotta a wasabis halas cevichét. Neki viszont ez annyira nem ízlett, mint remélte. A tetején az öntet egyszerű majonéz volt, semmi extrával megfűszerezve, s a zöldségek között elveszett a hal. A tálalása ennek ellenére nekem kifejezetten tetszett.
Mire végeztünk, az idő is lehűlőbe fordult, a gyerekek is elunták magukat, így a lassú borozgatást el kellett napolnunk. Ami kiváló okot ad arra, hogy egyszer visszatérjünk Bordeaux városába egy pohár finom bor erejéig.
LA TERASSE SAINT PIERRE
Cím: 33000 Bordeaux, 7 Place St Pierre
Tel.: +33 5 57 85 89 17
E-mail: contact@laterrassesaintpierre.com
Facebook: @La terasse Saint Pierre
Web: https://www.laterrassesaintpierre.com/
Érdekel Bordeaux, és még olvasnál róla?
Útikritika.hu: Bordeaux
Galló-Kovács Zs.: Jó sorsom Bordeaux-ban
Tetszik? Vidd és oszd hírét!
Ettél, ittál már itt? Kommentelj!
Nem akarsz lemaradni az új ajánlókról? Kedveld a blog Facebook-oldalát!
Beszélgetnél egy jót? Csatlakozz a blog csoportjához!
Együttműködnél? Keress meg!