Aquitánia régió neve az egyik eredettörténete szerint a latin aqua (víz) szóból származik, hiszen nyugaton az Atlanti-óceán határolja. Székhelye Bordeaux, melynek ugyan kikötőjében tengeri hajókat is látni, magától az óceántól majd’ 50 kilométerre helyezkedik el. Tengerimádóként ez a távolság nem akadályozott meg minket, hogy ne vonatozzunk egy órát csak azért, hogy a csodálatos, sós levegő simogassa az arcunkat és feketekagylót ebédeljünk.
Bordeaux-hoz alig egy órányira található Arcachon, kedvelt tengerparti üdülőhely. A város fő vonzereje a homokos szabadstrandja mellett az, hogy az Arcachon-medencében található Európa legnagyobb homokdűnéje, a több mint 110 méter magas Pilat-dűne is. A XIX. századig csak néhány kunyhóból és egy tengerészeti támaszpontból állt, utána fedezték fel, mint kiváló fürdőhely. Mára már nagyszerű helyszín a szabadtéri sportok kedvelőinek: nyáron híres a szörfözni vágyók, a szeles sportok kedvelői, illetve a kerékpározók körében, míg télen tökéletes sípályáknak bizonyulnak az itt található dűnék. Az egyedülálló mikroklímájú Arcachon-öblöt lapos, erdős, dűnéktől határolt part veszi körbe, így védve a hatalmas hullámoktól, ahol még a víz is melegebbnek hat.
Egyik leghíresebb épülete a Deganne-kastély, melyet Adalbert Deganne építtetett 1853-ban a tengerparton. Deganne, aki 1874 és ’80 között volt a város polgármestere, sosem élt a kastélyban, úgymond csak egyetlen egyszer, a halálos ágyán. Az épület 1904-től a város kaszinójaként funkcionál.
A település négy kerületét az évszakokról nevezték el. Leghíresebb közülük az úgynevezett „tél városa”, amit a híres bankár testvérpár, Émile és Isaac Péreire tervei inspiráltak. Az 1860-as években épített villák tipikus „pittoreszk” stílusúak: azaz olyan építészeti elemeket ötvöznek, mint a neoklasszicista, neogótikus, vagy mór. A házakon minden megjelenik, ami a XVII. században virágzó és a romantika korában újra felfedezett pittoreszk divatja volt: téglahomlokzatok, svájci faházak hosszú nyeregtetői, ablakfülkék, tetőkertek, tornyok, verendák, balkonok. Apró, mesebeli kastélyok.
A környéken erőteljesen hat az okcitán kultúra is.
Gasztronómiájuk elég ok arra, hogy megismerjük ezen híres régiókat, hiszen kiemelkedő a vendégszeretetük és az étel iránti figyelmességük: legyen szó családi, vagy baráti étkezésekről, náluk igazi ünnepi pillanat. A vidék termékeny földje régi mezőgazdasági hagyománnyal rendelkezik: a helyiek kivételes szakértelemmel és figyelemmel gondozzák a termést, ezért olyan finomságokat köszönhetünk nekik, mint a Roquefort sajt, a Quercy szarvasgomba, de ilyen az Arcachonban termesztett osztriga.
Osztriga helyett most mégis egy belga étel mellett döntöttünk.
A választáshoz jöjjön egy kis személyes anekdota.
Először hatévesen jártam a tengernél. A part menti éttermek hatalmas kirakatablakain néztem, hogyan eszik a feketekagylót citromkarikával. Minden este azon áhítoztam, hogy egyszer megkóstolhassam ezt a számomra egzotikus, a helyiek számára hétköznapi fogást, míg az utolsó nap a szüleim megleptek egy éttermi vacsorával. Azóta, ha a tengernél járok, kötelező kagylót ennem.
Franciaországban leginkább moules et frites-et esznek – az egyik legkedveltebb étel az országban. Az étel eredete bizonytalan, egyesek franciának, mások belgának tartják. Franciaországban a kagyló elterjedése a XV. századra tehető, amikor egy madárbetegség letizedelte a szárnyasokat. Kagylóval helyettesítették a sült csirkét, viszont ez idő tájt ugye még sehol sem volt a sültkrumpli. A belgák az utóbbi születését Namurbe teszik és egy XVII. századi, zord télre, amikor a Maas folyó annyira befagyott, hogy lehetetlen volt a halászás. Ekkor a szegény, éhes emberek a burgonyát halformájúra vagdosták, majd kisütötték. A franciák szerint a 1789-es Forradalom másnapján egy vándorkereskedő árulta először Párizs utcáin. A kagylót hasábburgonyával pedig Madame Fritz Liège piacán 1875-ben készítette először. A hölgy annak a Frédérick Krieger (Monsieur Fritz-re változtatta a nevét) felesége, aki az első sültburgonyát sütödét nyitotta meg Liège vásárterén.
Hol együnk máshol, mint egy kagylózóban?
Két gyerekkel nem éppen úgy megy az ember ebédelni, mintha egy fine dining étkezésre készülne, sokkal inkább a véletlenre hagyatkozunk, s reméljük, olyan helyre esett a választásunk, ahol még az apró népet is szívélyesen fogadják. Azaz nálunk a gyerek választ, mi meg megyünk utána. Azért én hiszek a Sors kezében, így nem is lepődtem meg azon, hogy éppen La Petite Moulerie-nek hívják az éttermet, ahová beültünk.*
Tájegységenként eltérő a kagyló elkészítésének receptje. A leghíresebb, vagyis az étlapokról nem hiányzó a moules marinières, a fehérbor alapú, „tengerész módra készített” kagyló, de sok helyen kapható a krémesebb, tejszínesen elkészített is. Ezeken kívül számtalan varriációval találkozunk. Mi most a curryset és a zöld pestósat kóstoltuk. A kagylónál nagyon lényeges, hogy friss legyen. Egyébként Franciaországban a kagylószezon szeptembertől áprilisig tart, de ettől eltekintve egész évben nyugodtan rendelhetünk szinte az egész országban. „Moules pot”-ban, kagylófőző edényben főzik körülbelül 5-10 percig, s majd abban is szolgálják fel. A mély fedőbe lehet gyűjteni a már kievett kagylóhéjakat. A főzés előtt szétnyíltak már nem ehetők, s ugyanúgy tegyük félre a főzés során zárva maradtakat is. Hozzá ropogós, aranysárgára sült burgonyát szolgáltak fel.
Gyerekekre hangolódva!
Jó idő esetén hangulatos lett volna kint leülni a teraszon, viszont ott jártunkkor hűvösre fordult a levegő, így behúzódtunk az egyik boxba.
Tetszett a hely hangulata. Igazi, barátságos, tengerparti kis étterem, ahol általában sok a vendég és az isteni ételek mellett kellemesen beszélgethetünk. A személyzet kifejezetten kedves, figyelmes volt - a gyerekekkel szemben egyaránt. Itt is kértem etetőszéket, de Bordeaux-hoz hasonlóan ülésmagasítóval tudtak csak szolgálni – természetesen a fiam itt sem preferálta.
Az ötévesem nem szereti a tengeri herkentyűket, tehát neki továbbra is jól átsütött hamburgert rendeltünk. Igaz sans fromage, de ez az információ nem jutott el a pincérhez. Szerencsénkre egészben le lehetett szedni a zsömléről, így nem veszett kárba a buci teteje sem.
Amíg vártuk az ételeinket, a fiamnak adtak színes ceruzát és kifestőt, hogy ne unatkozzon. Nekünk pedig töltött olívabogyót. A gyerekek ásványvízéhez színes, szívószálas műanyagpoharakat szervíroztak.
A mosdóban is külön gondot fordítottak az apróságokra: pelenkázóval és halacskás vécészűkítővel szerelték fel a mellékhelyiséget.
Arcachon az a város, ahol Toulouse-Lautrec is fürdött, a La Petite Moulerie pedig az az étterem, ahová nyugodtan betérhetünk kisgyermekekkel, mert még a futkározó, kíváncsi óvodásokkal is elnéző a kedves személyzet és fenséges kagylókat ehetünk.
*A tripadvisoron megnéztem, a #49. a 143 arcachoni étterem listáján.
LA PETITE MOULERIE
Cím: 2 Rue du Professeur Jolyet, Arcachon, 33120
Tel.: +33 5 5752 1137
Nyitva tartás: hétköznap 12:00-től 14:15-ig,
péntek-szombat ezen kívül még 19:00-től 21:30-ig,
Facebook: @Lapetitemoulerie
Tetszik? Vidd és oszd hírét!
Ettél, ittál már itt? Kommentelj!
Nem akarsz lemaradni az új ajánlókról? Kedveld a blog Facebook-oldalát!
Beszélgetnél egy jót? Csatlakozz a blog csoportjához!
Együttműködnél? Keress meg!
Amennyiben olvasnál még a témában:
Fényképek az arcachoni tengerpartról
Pierre Leclercq: A hasábburgonya igazi története (francia nyelven)
Az okcitán gasztronómia (francia nyelven)
Képek a Ville d'hiver házairól (Google képkereső)
