A nyáron egy harci feladatba ütköztem: olyan ausztrál vendéget kellett ebédül látnom, aki jobban ismeri a magyar gasztronómiát, mint a tenyerét, mellette viszont imádja a nemzetközi, leginkább távolkeleti konyhát. A helyválasztásnál az utóbbi szempontot vettem figyelembe, mert hallottam egy olyan helyről, amiben tuti biztos nem fog csalódni. Ez nem volt más, mint a Ramenka a Kazinczy utcában.
Rámen, a tésztaleves
A hely nevéből is adódóan egy levesező, ahol japán tészta alapú húslevest szolgálnak fel. A rámen az egyik legnépszerűbb étel Ázsiában. Eredete bizonytalan: leggyakrabban Kínából származtatják, ami Japánban vált nemzeti étellé, mégis Dél-Koreában fogyasztják a legtöbbet (2014-es adat). Nyugaton leginkább az instant változata terjedt el, mint olcsó koleszos vackok egyike. A bőséges leves lelke a gazdag ízvilágú alaplé, amit tésztával és különböző feltétekkel kínálnak. Tápláló egytálétel.
A Ramenka nem más, mint egy rámen-bár, amiből Japánban több ezres a felhozatal. Ezekben a kisvendéglőkben kizárólag rámen kapható, különböző változatokban. Nincs ez másképp itt sem: az étlapon ötféle olvasható. Ebből négy húslevesalapú, míg az ötödik misolevesből készül. Utóbbit még a vegetáriánusok is nyugodt szívvel fogyaszthatják, hiszen maga a miso is szójababpüré. A hiányozhatatlan tészta mellé pedig sárgarépát, fafülgombát, hagymát, babcsírás és szezonális zöldségeket raknak.
A bulinegyed közepén
Lu Boyin, az előző tulajdonos, jó helyet választott helyszínül: a Kazinczy utcát, ami jelenleg az egyik legforgalmasabb része a budapesti zsidónegyednek. A hazai romkocsma-forradalom is itt robbant ki az – éppen a Ramenkával szembeni – Szimpla kert megnyitásával. A street food fellegvárának is tekinthető, sőt számos kulturális rendezvényt, utcabált tartanak a szűk utcácskában.
Legelőször csak annyit mondtak nekem, hogy idemenjünk, ha tényleg autentikus rámen-bárt keresünk. Ha nem figyelünk, a Dohány utcából érkezve könnyen összetéveszthető az előtte lévő thai étteremmel, ahol szintén leveseket kínálnak. Legalábbis mi egy pillanatra megtorpantunk, de aztán megláttuk a vicces, emotionra hasonlító cégért, és tudtuk: az lesz az!
A szerencsét hozzó Maneki-nekot, azaz integető macskát leszámítva a hely igencsak minimalista stílusú. Középen egy hosszú asztalnál megérkezésünkkor éppen ázsiaiak ebédeltek. Ebből is sejtettem, jó helyre toppantunk: hiszen ha itt nem főznének jól, a ráment imádó kelet-ázsiaiak biztosan messziről elkerülnék és európai arcokon kívül senki mással nem találkoznánk. Az asztal legnagyobb része foglalt volt; végig a pultnál, illetve az ablaknál volt még egy-egy asztal néhány szabad fapuffal. Utóbbi mellett döntöttünk, ami egy fokkal gyermekbarátibbnak tűnt, annak ellenére, hogy olyan érzésem volt, mintha kirakatbábu lennék, hiszen az üvegablakon keresztül a járdán sétálók szeme előtt szürcsölhettem. Viszont előttünk összesen egy-egy szalvéta- és pálcikatartó állt a chili és a szójaszósz mellett, míg az ellenkező oldalon csak úgy sorakoztak a törékenyebbnél törékenyebb dolgok.
Rendelni a kiszolgálópulthoz mentem, és azon nyomban ki is fizettem a számlát. Az italokat odaadták, míg a leves felszolgálását az asztalnál ülve várhattuk meg.
Üdítő shifudo
Személy szerint én szeretem a húsleves zamatát, viszont a főtt húsokat kevésbé. Ezért is választottam a shifudot, azaz a tengeri herkentyűst, rákkal és kagylóval. Az ázsiai filmekből oly’ jó ismert jelenetre számítottam: hozzák a gőzölgő levest, amit majd azon nyomban szürcsölve enni is kezdek – pálcikával a tésztát, míg az asztalra helyezett fakanállal a levest. Igen ám, de az időjárásnak megfelelően a levesre inkább mondhattam, hogy frissítően hűs, mint forró. Nem kellett azzal bajlódnom, hogy a nyelvemet megégeti, élvezhettem az ízek harmóniáját, ahogy a roppanósra főtt zöldségeket harapdáltam egy kis kanál szójaszószos lével leöblítve.
Körülbelül 7,5 dl-es a csésze, amiben a rák és kagyló mellé egy fél főtt tojást, julienne-re vágott répát, metélőhagymát, mungóbabcsírát, kínai bordáskelt, fafülgombát tesznek és az én kedvencemet a narutot. Na, nem kell összekeverni Kisimoto Maszasi mangahősével, a nálunk is ismert Narutóval! A narutomaki úgynevezett halpástétom, vagy haltekercs. A házi készítésű tészta is jókor kerül a tányérba: nem túl korán, így nem szívja tele magát a lével, nem duzzad meg, míg meg nem esszük.
Viszont arra ügyeljünk, hogy az időjárás megváltozásával a levesek hőmérséklete is változik!
Személy szerint több okból kifolyólag kihagytam, de ajánlott kísérőnek megkóstolni valamelyik japán italt, mondjuk a sakét vagy a híres szilvaborukat. Amennyiben sörpártiak volnánk, a Kirin Ichibanra mondják, hogy jó választás. Már az illatában érezni a rizst és a kukoricát.
Gyerekkel azért óvatosan!
Játszósarokra, pelenkázóra ne számítsunk, sőt a mosdó is úgymond koedukált, egyetlen egy mellékhelyiséggel. Ennek ellenére bátran térjünk be a csemeténkkel, nem leszünk kinézve! A levesek nem csípősek, így már a hozzátáplálást elkezdő kicsik is nyugodtan kóstolgathatnak belőlük.
Nem voltam még Japánban, de merem azt állítani, hogy a Ramenka megfelel egy autentikus rámenezőnek a funkcionalista stílusával, az ízletes leveseivel és a kedves, vendégmarasztaló munkatársaival!
Végezetül egy rövid bemutató videó (a LifeNetworkTW jóvoltából, aki feltöltötte a Youtube-ra):
RAMENKA
Web: http://ramenka.hu/
Facebook: https://www.facebook.com/ramenka.official/
Instagram: @ramenka_official
Fizetési lehetőségek: készpénz, bankkártya, Erzsébet utalvány
Köszönet a képek szerkesztéséért Anitának, a Zarándi túrák és az Éhes biciklista blogok írójának!
Tetszik? Vidd és oszd hírét!
Ettél, ittál már itt? Kommentelj!
