Az adventi vásárok nekem (is) mindig egyet jelentettek az esti programokkal. Sötétedés után barátokkal egymásba karolva kimentünk az ünnepi kivilágításban díszelgő térre, majd forralt bort kortyolgattunk, olajban tocsogó laskát eszegettünk, miközben vidám nevetések közepette megvettük az ajándékok egy részét. Mindezt meg lehet tenni egy kisgyerek társaságában is?
Az Adventi Ünnep a Bazilikánál szervezői szerint egyértelműen igen! Nézzük meg, milyen gyerektársaságban a Szent István téri forgatag!
Nem kell megvárni az estét, nyugodtan elindulhatunk a délelőtti órákban, hiszen a fesztivál ugyan hétköznap fél 12-kor kezdődik, de hétvégén már 10 órakor kinyitja kapuit. Szó szerint egy hatalmas, fényfüzérekkel borított, felfújt kapu alatt léphetünk be a térre, amit napközben leginkább kisgyerekes szülők lepnek el. Ugyan annyian nincsenek, mint este, de azért ilyenkor se számítsunk arra, hogy rajtunk kívül csak néhányan lézengenek.
Érdemes a Zrinyi utcán keresztül megközelíteni a vásárt, mert már a Grasham Palota, vagyis a Four Seasons Hotel is karácsonyi lázban ég. A Sas utcától a Széchenyi térig pedig a legváltozatosabb street food, azaz utcai fogyasztásra szánt ételek választéka várja az ínyenc idelátogatókat. Ehetünk akár egy ünnepi hotdogot, de megkóstolhatjuk a mexikói quesadát, vagy a horvát (vagy szerb – döntsétek el kedvetek szerint) csevapcsicsát is. A téren felállított Christmas Bisztróban a kolbászok, tócsnik mellett ehetünk akár gulyáslevest, vagy éppenséggel juhtúrós sztrapacskát! Január elsején Lencse nappal zárják a karácsonyi vásárt, s egyben köszöntik az Újévet, hogy szerencsét és gazdagságot hozzon a következő tizenkét hónap.
Elképzelhetetlen, hogy ilyenkor ne igyunk valami forró italt. Idén a hely egyik szponzora a Fütyülős: nincs olyan kiszolgálóhely, ahol ne lehetne pálinkával ízesített itókát kapni. Amíg a gyerekek forrócsokiznak, magunknak vehetünk, mondjuk pálinkásat, esetleg unikumos forralt bort, vagy almapuncsot, melyeket hőtartó habosított műanyag poharakba töltenek, így kényelmesen kortyolgathatjuk a fabódék közötti sétálás közben.
Ha eddig nem volt karácsonyi hangulatunk, akkor itt aztán lesz!
A kihelyezett hangszórókból vidám karácsonyi dalok szólnak napestig. Ünnepi díszítés mindenütt: fenyőágak, fényfüzérek, ünnepi mécsesek, sőt még a havas ereszeket is szimbolizálták fehér boával az árusok. A levegőben fahéj, szerecsendió és mézeskalács illata terjeng.
A tér közepén, a bazilika előtt egy korcsolyapályát állítottak fel, amit a gyerekek ingyen használhatnak. Hétvégén a 4-14 év közötti korosztálynak – szintén díjmentesen – korcsolyaoktatást is tartanak! Közepén áll az Adventi Ünnep hatalmas, de annál szolidabb karácsonyfája.
Kézműves ajándékok tárháza a vásár!
Amennyiben valami egyedi, kézműves dologgal szeretnénk meglepni szeretteinket, ajánlott legalább egyszer körbenézni az árusok között. Az idei kínálatban leginkább a saját készítésű, művészi termékek kaptak helyet; mindenki talál az ízlésének megfelelőt: a különleges gyertyákon, üvegdíszeken át, a kézi készítésű ékszereken, bőrtáskákon és iparművészeti, zsűrizett termékeken keresztül a négyzet alakú fánkig és az akácmézbe ágyazott szárított gyümölcsökből készült finomságig bármi fellelhető itt. A nézelődés idejére a gyerekeket nyugodtan hagyjuk a gyerekmegőrzőben, mely egyben játszóházként is szolgál. Biztosan élvezni fogják!
Az Adventi Ünnep a Bazilikánál 2016. január másodikán zárja kapuit! Addig is jó szórakozást az odalátogatóknak!
Az árusok és a programok részletes listája az adventiunnep.hu oldalon nézhető meg.
ADVENTI ÜNNEP A BAZILIKÁNÁL
Cím: 1051 Budapest, Szent István tér
Időtartam: már novemberben kezdődött, és január 2-ig tart.
Nyitva tartás: Hétfő-csütörtök: 11:30 – 20:00
Péntek 11:30 – 22:00
Szombat 10:00 – 22:00
Vasárnap 10:00 – 20:00
Facebook: https://www.facebook.com/adventiunnepabazilikanal/
Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/872635256148207/