Állunk az október végi esőben. Gumicsizmát és bőrkabátot viselünk, hajunkból csöpög a víz. A szemüvegem foltos a ráhulló cseppektől, alig látok át az üvegén. Szétnézek, hová húzódhatnánk be az egyre hidegebb zuhé elől. Pár utcányira lakunk csak, de nincs kedvem hazamenni. Valami melegre és kényelmesre vágyom, ahol kiszolgálnak, ahol kicsit hátrahagyhatom az otthoni teendőket. Felnézek és meglátok egy lila-zöld neonfényt:
No name.
Nevenincs lebúj Budapest egyik felkapott
utcájában?
az első gondolatom.
A kicsit lepukkadt, sarki talponállók jutnak róla az eszembe, illetve azok a vidéki bárok, ahová előszeretettel jártunk még anno, a gimnázium vége felé. Olcsók, sötétek és sörszaggal átitatódottak. Utóbbinál meg kell jegyeznem, hogy a keserű maláta illatával a világból is ki lehetne kergetni, de az akkori emlékeim elhagyhatatlan és kitörölhetetlen részévé vált. Egy biztos, egy ilyen hely nem feltétlenül gyerekbarát, sőt nem is olyan álsznobok járnak oda, amilyen talán én magam is vagyok.
Történetesen nem is jártam túlságosan messze a valóságtól, mert utána olvasva megtudtam, hogy a Tompa utca elején valóban anno egy olcsó, már-már kétes hírnevű kocsma volt, ahová csak a legelhivatottabbak jártak. Azóta viszont nem csak az utcát újították fel, hanem a hely is új tulajjal és külcsínnel büszkélkedhet.
Bevallom őszintén, szeretem a IX kerületet, különösképpen ezt a részét – és nem csak azért, mert itt lakom. Ferencváros nem éppen makulátlan múlttal rendelkezik, hiszen javarészt alacsony iskolázottságú, jövedelmű társadalmi réteg lakta volt, így nem volt meglepő az épületek lepusztultsága, a környék elhagyatottsága sem. Azután az önkormányzat úgy döntött, itt az ideje a kerület rehabilitációjának, amit a körút felől kezdtek el, és szépen is haladnak vele. Ennek köszönhető a Duna menti luxus lakások és a Ferenc körúthoz közeli utcácskák felkapottsága, ahová már szívesen jönnek a turisták, ahol sikerrel nyithatnak egymás mellett a sörözők és éttermek.
Merüljünk el egy akváriumban!
Nyáron a leghangulatosabb a környék, amikor az utcán zöldellő fák közé helyezett teraszokon pihennek az emberek. Mostanra a legtöbb helyen beszedték már a székeket, csak a feltekert ponyva emlékeztet arra, hogy jó idő esetén még ott is ejtőzhetünk egy sort.
Belépve az ajtón olyan érzésem van, mintha egy akváriumban merültem volna le. A szemközti falakat tengerészkékre festették, ami még a fekete asztalokról is visszatükröződik. A kényelmes, párnázott fehér székek ebben a fényben olyanok, mint a fénylő gyöngyök az óceán alján. Kifelé menet pedig szembetűnik a helyiség fehér színre festett része, így valóban úgy tűnik, mintha kiúsznék a sötét mélyről a világos felszínre. De még ne siessünk el ennyire!
Fotó: Facebook
Az asztalon a megszokott itallap mellett még egy saját specialitás-gyűjtemény is található – az egyik oldalán a kötelező kipróbálnivalókkal, míg a másikon a fakultatív koktélokkal. Ha hétköznap helyett hétvégei este lenne, biztosan megkóstoltam volna legalább az egyiket, s nagy valószínűséggel a nevük alapján választottam volna, csak utána néztem volna meg az összetevőit, annyira kreatív és vicces nevekkel illették a kreálmányokat. Eddig személy szerint nem találkoztam CsákNorrisszal (vodka, eperpüré, facsart citrom, lime), de Alattomosat sem ittam még (vodka, málnaszörp, tabasco) – igaz, az is lehet, hogy az én koktél-kultúrám gyér ezekhez képest. Azért a szimpla vodkanarancsot sem KamaszKoromLegszebbNyaraként kértem volna, bár ami tény, az tény, tényleg azokat az időket eleveníti fel bennem.
Ha azt nem is mondhatom el, hogy benőtt a fejem lágya, azért az érdekes nevű italok helyett maradtam a cappuccino és a limonádé rendelésénél. Kérni a pulthoz illik menni, ami nálam mindig rossz pontot jelent, mert – a mozgásom miatt – nem tudom kivinni kiöntés nélkül az italokat, de a kedves, mosolygós kiszolgálólány felajánlotta, hogy kihozza az asztalhoz, amint elkészülnek. Innen utólag is köszönöm neki!
A limonádé alapja savas ásványvíz, októberben is hatalmas jégkockákkal megtömve. Lehet epreset vagy bodzásat is kérni, én most maradtam a klasszikusnál. Citrom és narancs darabokkal ízesítették, amitől inkább savanykás aromájú. Nekem ugyan nem hiányzott belőle, de amennyiben jobban szeretitek az édesebbet, kérdezzétek meg, lehet-e több cukorral kérni. A cappuccino finom erős kávéból készült, a tejhab nem esett össze a tetején, és egy 10 grammos tasak cukor elég volt hozzá. A kettőért 780 forintot kértek, amit kikérve felírtak nekem, és csak távozáskor fizettem.
Pop.az.élet!
A fenti mondatot írták ki a falra, illetve szerepel az italajánlatos lapon is. Ennél jobb és ráillő szlogent nem is választhattak volna a helynek. Összességében egy kicsi, barátságos kocsmáról van szó, ahol az ember szívesen ücsörög órákat és beszélget az élet nagy dolgairól egy üveg sör mellett…
Összességében 4 pontos hely.
Találtam egy nagyon jó értékelési jelölést, amiben ti is tudnátok szavazni a helyről, viszont sehogy se tudom beilleszteni a Reblog sablonjába. Amennyiben valamelyikőtök tudna benne segíteni, dobjatok meg egy kommenttel, vagy írjatok mailt. Egyébiránt megtaláltok még az Instagramon, a Twitteren, vagy a Facebookon is!
NO NAME
Cím: 1094 Budapest, Tompa utca 8.
Tel.: +36 1 610 1927
E-mail: nonamebudapest@gmail.com
Wifi: van
Nyitva tartás: H-K: 14:00–1:00
Sze-Szo: 14:00–2:00
V: 14:00–0:00
Facebook: https://www.facebook.com/NoNameBudapest
Asztalfoglalás: lehetséges
Fizetési mód: csak készpénz
