Vidéki lány lévén most egy vidéki cukrászdát mutatok be nektek. A nyári vakációk során gyakran beülünk ide a gyerekkel fagyizni, a téli időszakban pedig sütit és forró csokit majszolgatni.

 

A Mátra és a Cserhát völgyében van egy szép fekvésű, nyugodt városka, nevezetesen Pásztó

Nem nagy településről van szó, az élet is leginkább a tanítási időszakokban zajlik, na meg a szerdai és szombati piacnapokon, amikor a közeli falvakból nagy, fonott kosarakkal jönnek az asszonyok tojást, csirkét és minden szem-szájnak kívánatost árusítani, vásárolni. Ilyenkor az emberek a Fő utca környékére koncentrálódnak, ahol legtöbb az üzlet, vendéglátói egység, de itt van a rendőrség, a posta és a szabadtéri vásárudvar bejárata is. Ráadásul ezeken kívül egymás mellett két nagyobb szupermarket is helyet kapott a központban. Az egyik mellett, a város francia két tannyelvű gimnáziumához közel nyitotta meg kapuit 2003-ban a belvárosi Csibe Cukrászda.

wifi kávé Pásztó cukrászda torta sütemény belföld
Nyáron nyitva a kapu.
Fotó: Facebook

Halványsárgás árnyalatú dísztéglával kirakott, cserépfedeles, sarki házacska, mely egybeépült az utcafronton a többi épülettel, amivel egy egységes térfalat alkotnak a Fő utcán. Érdekessége a bejárat melletti hatalmas kovácsoltvas kapu, mely a régi lovas kocsibejárókra emlékeztet. Nyáron ér igazán meglepetésként, amikor tárva nyitva áll, és belépve rajta rögvest a fagyi pult előtt találjuk magunkat. Hidegebb időszakban asztalokkal torlaszolják el, így biztosítva több ülőhelyet a picuri helyiségben.

Mert belülről nem mondható nagynak a cukrászda. A legnagyobb részét elfoglalják a látványhűtők és a Z alakú kiszolgáló felület, de a falra szerelt tükrökkel optikailag nagyították a helyiséget. Néhány asztalt helyeztek el az utcafronti oldalon, míg a tükrök alatt egy hosszú étkezőpultot szereltek fel kényelmes bárszékekkel.

Kóstold meg az ország tortáját és a Csibe exkluzív specialitásait!

A cukrászda egy családi vállalkozásként indult még 1989-ben. Nevét is a nagypapa vezetéknevéből kapta, így tisztelegve előtte. Főprofiljuknak a tortákat tekinthetjük: rendelésre parfétortákat, figurális, mesetortákat is készítenek, sőt a kedvenc fényképeinket is kérhetjük a süteményünk tetejére, amire még egyedi marcipánfigurákat is tetethetünk. Odafigyelnek, hogy az ország tortája mellett Zila „világújdonságai” közül is választhassunk, de ezek mellett mindig legyen valami saját különlegességük, amiket csak náluk kóstolhatunk meg. A „light” jelzővel illettet sütemények pedig kizárólag nyírfacukorral készülnek.

Mindezt figyelembe véve 2006-ban a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete Arany habverő-díjjal jutalmazta a cukrászüzemet.

wifi kávé Pásztó cukrászda torta sütemény belföld
Különleges ízesítésű fagyik.
Fotó: Facebook

Nemcsak a süteményeik tartanak lépést a trendekkel, hanem a saját készítésű, kézműves és termékdíjas fagylaltjaik is – az idei év francia slágere, a színes és változatos ízvilágú macaron Pásztóra is elért, sőt macaron ízesítésű fagyi is létezik náluk.

wifi kávé Pásztó cukrászda torta sütemény belföld
A szokásos fahéjas cappuccinóm.

A cukrásztermékeiket még kávéjuk sem múlja felül, pedig a dizájnra és a minőségre itt is odafigyelnek. Compagnia Dell’Arabica kiváló kávéiból főzik a feketéket, a cappuccinót pedig kérhetjük egyszerű tejhabbal, de általuk készített, növényi tejszínhabbal a tetején is. Látszik, hogy dolgozóik elsősorban nem baristák, a formás csészékben semmi cicomát ne keressünk, kizárólag erős és finom kávét, kérés szerint kis kakaóval, fahéjjal megszórva.

Gyerekre azért vigyázz!

A hely picike mivoltát tekintve nem igazán lehetett gyerekbaráttá alakítani. Ráadásul nyáron különösen vigyázni kell a nyitott ajtók miatt, mert ha a kicsi kiszalad, rögtön a város legforgalmasabb útján találhatja magát. Én pont így jártam a kétéves fiammal, aki éppen idén nyáron lépett be a dacos és a futkározós korszakába. Az elején tüneményesen ette a kedvenc eperfagyiját, de amikor észrevette, hogy lankad a figyelmem, már rohant is ki a hatalmas kapun. Szerencsémre a járda irányába kanyarodott és nem egy éppen arra haladó autó elé.

wifi kávé Pásztó cukrászda torta sütemény belföld
A kókusztekercsre koncentrálva.

A cukrászda tehát nem gyerekbiztos, viszont ha ezzel tisztában vagyunk, nyugodtan térjünk be hozzájuk a kicsikkel is! Az ott dolgozók imádják a gyerekeket, figyelmesek velük. Ők pedig finomakat ehetnek, télen forró csokizhatnak, nyáron színes jégkását kortyolgathatnak. Szóval tuti imádni fogják, és hagynak minket is kényelmesen elfogyasztani a kávénkat!wifi kávé Pásztó cukrászda torta sütemény belföld

A cukrászda részünkről 4 pontos. Szerintetek?

CSIBE CUKRÁSZDA

Cím: 3060 Pásztó, Fő utca 81.

Tel.: +36 32 463 998

E-mail: info@csibecukraszda.hu

Wifi: van, a kódot kérni kell

Web: http://www.csibecukraszda.hu/

Facebook: Csibe Cukrászda Pásztó