Gyakran járunk a Jászai Mari tér környékére, mégis eddig valahogy elkerültük a Pozsonyi utcában, már 5 éve meghúzódó Briós kávézót. Most is véletlenül tértünk be, a Google Mapset nézegettük, mely' helyek tartanak nyitva vasárnap reggel. „Briós, erről jókat hallottam!” Kiáltott fel az egyikünk, s már kapunyitás előtt ott toporogtunk, hogy beengedjenek minket.

 

Ne állj meg a kapuban!

A kávézó kétszintes, de mi rögtön leültünk a bejárattal szemközti asztalok egyikéhez. Nem akartunk felmenni, mert a pult közelében mindig nagyobb az élet. Ez itt is így van! Mi voltunk az elsők, de 10 percen belül az összes földszinti asztal foglalt lett, s amíg mi ott reggeliztünk, egyetlen egy fiatal pár ment fel egyenesen az emeletre vezető lépcsőn. Pedig ha akkor tudtuk volna, amit most tudunk! Gyereksarkot alakítottak ki az emeleten, ahol rajzolhatnak, színezhetnek, játszhatnak a kicsik. A nagy forgalmat kielégítően sok asztalt helyeztek el, ami miatt viszont szűknek, zsúfoltnak hat a hely - még ha suttogunk is, simán hallhatjuk a mellettünk ülők beszélgetését.

Foglalj helyet, válassz az étlapról, és kérd a pincértől!

Más reggeliző helyekhez szokva nem vártam meg, míg kijönnek felvenni a rendelésem, odamentem a pulthoz. Amíg várakoztam, derült ki, hogy nyugodtan a fenekemen maradhattam volna, mert a kedves felszolgáló éppen az utánunk érkező, de helyükön maradt vendégeket szolgálja ki.

Mivel nem olvastunk utána, nem tudtam, hogy a Briós volt az a kávézó, amelyik legelőször behozta Magyarországra a cronutot, azaz a croissant és a fánk keverékét. Sajnos azóta már nem árulják, viszont mindezért kárpótol az ajtóban is hirdetett Jó reggelt! bagel, amiben a szalonna mellett még egészbe sütött tojásrántottát is tesznek. Illetve megkóstoltam a szendvicseik egyikét. Háromféleképpen kérheti az ember: ciabattában, vagy bagelben, de lehet salátaként i

wifi kávé reggeli amerikai stílus XIII. kerület kávézó állatbarát belföld
Először az uborkát ettem le róla.

Bevallom az árakat néztem, ezért is maradt a pármai sonkával töltött bagel. Mindkettő választás 1290 forintba került, s meglepetésként külön kistálkában salátát is szolgáltak fel hozzájuk. A szendvics kicsit száraz mivoltát, tökéletesen ellensúlyozta a mustáros öntet, amivel a zöldségeket öntötték nyakon.

wifi kávé reggeli amerikai stílus XIII. kerület kávézó állatbarát belföld
Mindenki fantáziájára bízom, mit is ábrázol a latte art...

Nálunk kávé nélkül nem reggeli a reggeli. 17 féle, különlegesebbnél különlegesebb elkészítést soroltak fel az itallapon. Ugyan szemeztem a mézeskalács lattéval, de a mochával is, mégis valahogy maradtunk a már igazán megszokottaknál: a sima cappuccinónál és a caffe latténál. Amíg a tejeskávén csak egy kis pötty volt a közepén, addig a cappuccinón igazi latte arte jelent meg. Igaz, egy egyszerűbb formával, ami egyszerre lehetett bimbózó, esetleg éppen nyíló virág, de szív a szívben is. Ha fordítuttunk rajta egyet, akkor pedig a Pac-man jut róla az eszembe. Egyébiránt Tonino Lamborghini kávéról van szó, amiről nekem rögtön egy gyors, színes versenyautó jut eszembe, még akkor is, ha pontosan tudom, a kettőt csak egy családi kötelék köti össze, míg az autó-márkát Ferruccio alapította, a vendéglátói termékek pedig a fia Tonino nevét viselik, illetve a fujtató bika jelenik meg mindkettőjüknél. Apja hírnevéhez hűen a kávék is magas minőségű, exkluzív termékek, amikben a félreérthetetlen olasz stílus kiteljesedése érezhető.

Mindezért 3.620 forintot + borravalót fizettem.

Gyerek-, de kutyabarát is!

Amit mi ugyan nem láttunk, de említettem: az emeleten gyereksarok van, 3-4 kisgyerek befogadására tökéletesen elegendő. A női mosdó egyik vécéfülkéjében hatalmas, lehajtható pelenkázó található, a kicsit nagyobbaknak pedig a kézmosónál fellépő.

A 10 év alatti gyerekeknek külön gyerekmenüket kínálnak, amikben minden korosztálynak találunk valami finomságot. Inni gyümölcsleveket, teákat, többféle forró csokit választhatunk számukra.

Viszont nem csak gyerekekkel jöhetnek be a reggelizni vágyók, hanem kutyusokkal is. Az állatoknál nem a méret a lényeg, inkább a szocializálódásuk, mennyire barátságosak, mennyire tüneményesek a kis, szűk helyen is. Amíg ott voltunk, két nagyobb testű jószág is megfordult a kávézóban, de egyikük sem nézte ki az ember szájából a finomabbnál finomabb falatokat, nem ugattak, nem csaholtak, csak megvárták, míg őket is meglepik – mondjuk egy finom péksüteménnyel. Ricsi kutyus az egyik törzsvendég, aki minden nap megeszik egy croissant-t. Nem vagyok állatorvos, nem az én feladatom eldönteni, mit ehetnek mások háziállatai, de a jelek szerint ennyi még megengedett az egészséges kutyaléthez.

Emberségből csillagos ötös!

Mégis a legszívmelengetőbb perc az volt, amikor egy nyolcvanon túli nénike bejött, hogy segítsenek neki az otthoni telefonját letesztelni. A hangja kétségbeesetten csengett, a sírás határán állt, s nagyothallóként kiabált, amitől az egész helyiség tőle zengett. A pincérlány kedvesen meghallgatta, udvariasan válaszolgatott neki, megnyugtatta, majd végül segített neki. Meghatódtam a jeleneten! Másokkal is hasonlóan figyelmes volt, a törzsvásárlók hogyléte felől érdeklődött, és segítőkészen fordult olyanok felé is, akiknek mondjuk a pénztárcája a helyhez szűkösnek bizonyult.

wifi kávé reggeli amerikai stílus XIII. kerület kávézó állatbarát belföld

A hely 5 pontos, bár néhány hiányossággal, de muszáj megnéznünk az emeleti játszósarkot, így még biztosan visszatérünk legalább egy reggeli erejéig.

wifi kávé reggeli amerikai stílus XIII. kerület kávézó állatbarát belföld
A fal melletti asztalnál foglaltunk helyet. 
Fotó: Facebook

BRIÓS

Cím: 1137 Budapest, Pozsonyi út 16.

Tel.: +36 1 794 6262

Nyitva tartás: mindennap 7:30-tól 20:00-ig várja a reggelizni vágyókat

Wifi: igen, a kód több helyen is kiírva

Asztalfoglalás: lehetséges

Fizetési módok: Visa, American Express és Masterdcard

Web: elvileg van, de semmi nincs feltöltve

Facebook: https://www.facebook.com/brioskavezo/

Gyerekbarát: teljes mértékben!

A helyről még írtak: We love Budapest

                                        Ropi & Pufi