Úgy látszik az eső a barátom. Miatta tértünk már be kocsmába, most pedig egy bájos kávézóba húzódtunk előle, amelyről mindig a L’ecsó mese jut az eszembe. Mintha csak az 1992-ben nyitott Gusto Caféról nevezték volna el a 2007-es rajzfilm legendás szakácsát, Auguste Gusteau-t…Budapest wifi kávé sütemény kávézó II. kerület reggeli szendvics péksütemény tea étterem belföld

 

Meghitt fészek

Megérkezve először a tágas, rossz idő esetén fedett és fűtött teraszra lépünk. Olyan érzést kelt, mintha Ausztriába csöppentünk volna, ahol számos hasonló kialakítású és hangulatú kávéházat lelhetünk fel. Innen továbbhaladva egy aranyos, meleg kuckóba érünk, melyet a vöröses barna enteriőr még inkább barátságossá varázsol. Középen félkörívesen elhelyezkedő, szögletes pult mögött kedves, mosolygós személyzet várja a betérő vendégeket.

Budapest wifi kávé sütemény kávézó II. kerület reggeli szendvics péksütemény tea étterem belföld
A pult fölött simán elfért volna egy galéria is.

Meglepően kicsi helyről van szó. Ha jól számoltam körülbelül 30 fő befogadására képes. Az asztalok ugyan közel helyezkednek el egymáshoz, de ha sikerül szabadon találni a jobb oldali kis sarkot, akkor igazán kényelmesen, kicsit elkülönülve beszélgethetünk, kávézhatunk, de akár még reggelizhetünk, vagy ebédelhetünk is kedvünkre. Emiatt jobb előre asztalt foglalni.

Kocsonya elvitelre és paleo sajttorta

Az apró mérete ellenére étteremnek is kiváló!  Az ital- és ételválasztéka roppant változatos és ízletes. Számomra viccesen hatott a pult fölötti krétatáblán a kocsonya alá írva a paleo epres sajttorta, sőt ugyanebben a sorban a lisztérzékenyekre gondoltak a gluténmentes skandináv mandulatortával.

Budapest wifi kávé sütemény kávézó II. kerület reggeli szendvics péksütemény tea étterem belföld
A sokak által ajánlott tiramisu, amely valóban lágy és krémes! 690 forint

Reggel nyolc órától friss, helyben sütött péksüteményekkel, szendvicsekkel várják a reggelizni vágyókat. Ebédre  már olyan fogásokat is megkóstolhatunk, mint a tigrisrák, vagy a bélszínből készült carpaccio. Az à la carte kínálatuk mellett naponta változó ajánlatuk is van, mely egy levesből és három-négyféle fogásból áll. Érdemes követni a Facebook oldalukat, ahol naprakészen láthatjuk az aktuális menüjeiket.

Budapest wifi kávé sütemény kávézó II. kerület reggeli szendvics péksütemény tea étterem belföld
Ínycsiklandozó falatok

100% arabica, esetleg brand?

Mindezek ellenére mégis inkább kávézónak mondanék, amit nyugodt szívvel választhatunk egy baráti beszélgetésre, egy romantikus randevúra, esetleg még üzleti megbeszélésre is. Kétféle kávéból készítik a különlegességeket: az olasz pörkölésű, 100% arabica Caffé Mauróból, vagy a 70% arabica és 30% robusta keverékű Mauro de Luxe-ból. Én az otthon megszokott ízvilághoz ragaszkodva a brandből készült latte macchiatónál maradtam. Kedvünk szerint ízesíthetjük sima fehércukorral, de barnacukorral is.

Budapest wifi kávé sütemény kávézó II. kerület reggeli szendvics péksütemény tea étterem belföld
Az olasz pörkölésű latte macchiato 650 forint.

Gyermekeinknek forró csokit, frissen facsart narancslevet, többféle ízesítésű limonádét, esetleg a számos tea közül rendelhetünk, míg mi mindenképp kóstoljuk meg a kiváló, több díjat nyert Malatinszky-vörösborok egyikét, vagy igyunk egy pohár belga barnasört!

Budapest wifi kávé sütemény kávézó II. kerület reggeli szendvics péksütemény tea étterem belföld
Dilmah tea 350 forint

Ugyan nem gondoltak külön a gyerekekre, de a kedves, barátságos és figyelmes vendéglátók szeretettel és odafigyeléssel látják a kisebbeket is! 

GUSTO CAFE

Cím: 1027 Budapest, Frankel Leó út 12. 

Tel.: +36 1 316 3970

E-mail: gustodelikat@gmail.com

Nyitva tartás: hétfőtől szombatig 8:00 órától 23:00 óráig. Vasárnap zárva.

Asztalfoglalás: telefonon.

Wifi: van, a kódját keresd az étlap hátoldalán.

Fizetési módok: Visa, Mastercard és Készpénz

Web: http://gustocafe.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/GustoCafeBp

Április 10-ig meghosszabbítottuk Az én kávé sztorim játékunkat. Fotózzatok, meséljetek és nyerjetek! Amennyiben a játékhoz kapcsolódó interjúmat szeretnétek elolvasni: a Pink Dust blogon megtaláljátok