Budapesten három helyen található Café Vian.

Egy tradicionális francia, teraszos bisztróról van szó, minket mégis az osztrák Julius Meinl kávé sodort el hozzájuk március 21-én, a költészet világnapján. A költészetet Magyarországon József Attila születésnapján, április 11-én ünnepeljük, míg máshol az északi félteke tavaszának első napján. Ezen a napon, a kávé cég úgy döntött, megvendégeli a versimádó vendégeit. Ennek apropójából néztük meg mi is a felhíváshoz csatlakozott kávézót a Liszt Ferenc téren.bisztró Budapest esemény francia stílus kávé kávézó sütemény állatbarát étterem VI. kerület

 

Az étterem a - blogon már szereplő – mint a Világörökség része, az UNESCO védettség alatt álló Andrássy útból nyíló, a város egyik legnyüzsgőbb terén áll. Középen platánfák, bokrok, virágok, padok és szobrok díszítik, míg mellettük a vendéglátóhelyek egymásba érő, napernyőkkel borított teraszai. Nevét a világhírű, Párizsban élő, magyar származású, de anyanyelvét nem beszélő zeneszerzőről, Liszt Ferencről kapta 1907-ben, amikor a Király utca sarkára költözött az egykori Országos Magyar Királyi Zeneakadémia, most Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, amelyet 2016-ban Európai Örökség díjjal tüntettek ki.bisztró Budapest esemény francia stílus kávé kávézó sütemény állatbarát étterem VI. kerület

Elhaladunk az ominózus épület előtt, átkelünk a Dohnányi Ernő utcán, s rögvest jobb oldalt meg is pillantjuk a Café Viant. Nyáron hangulatos teraszán szürcsölhetjük a frissítőbbnél frissítőbb koktélokat, az időjárás hidegebbé válásával fedett és fűthető részé alakították a dohányosok számára. Belépve már fogadnak is minket a pincérek, és egy kényelmes asztalhoz kísérnek.

A kávézó tágas enteriőrje leginkább egy színházéra hasonlít: vörös kárpit borítja a székeket, a kabátokat cirádás fogasokra akaszthatjuk, a mennyezetről lelógó csillárok pedig mintha rózsacsokrok lennének.

bisztró Budapest esemény francia stílus kávé kávézó sütemény állatbarát étterem VI. kerület

Jelzésünkre adtak papírt és ceruzát. Mi József Attila Születésnapomra költeményét, illetve mivel a fiam is velünk volt, a kedvenc versét, Weörös Sándortól A tündért vetettük papírra, s kaptunk érte egy cappuccinót és egy lattét. Zsombor fiamnak pedig rendeltünk egy kókuszos forrócsokit, aminek messziről érezni lehetett az illatát.bisztró Budapest esemény francia stílus kávé kávézó sütemény állatbarát étterem VI. kerület

#PayWithAPoem #PoetryForChange
Lelkünk mélyén mindannyiunkban ott rejlik a költő. Engedjük szabadon szárnyalni és tegyük különlegessé ezt a napot! Rendelj egy kávét, meríts ihletet és FIZESS VERSSEL, 2017 március 21-én a Költészet Világnapján!

Egy vers a mai napig feltöltődést, iránymutatást, vagy akár kikapcsolódást nyújthat, főképp akkor, ha egy finom kávé társaságában olvassuk, vagy éppen írjuk. Oszd meg velünk gondolataidat vagy kedvenc verssorodat a Költészet Világnapján, s a kávét mi álljuk! 2017. március 21-én kedden egy teljes napig minden idézet (legyen az ismert, vagy saját) kávéházi fizetőeszközzé válik, így a vendégek kávéjukat egy verssel vagy akár egy idézettel "fizethetik ki". 

A felhíváshoz csatlakozott éttermek és kávézók szeretettel meghívják a magyar kávészerető közönséget, hogy gondolataikat és érzéseiket kellemes környezetben verses formában fejezzék ki. A verssel és idezettel fizethető kávék típusai: espresso, cappuccino, latte.
További részletek: Facebook

Az étterem konyháját nem próbáltuk ki, viszont a süteményes szekrény éppen mellettünk forgott, így muszáj volt megkóstolni a francia túrós rétest és a csupa csoki házi csokoládé fondant-t. Igaz, jó 20 percet vártunk rájuk, míg az utóbbi elkészült. Ellenben valódi ízrobbanást kaptunk: a széle tömény piskóta, míg a belseje olvadó csoki, amihez külön kis tálkában fehér csokoládé öntetet szolgáltak fel.bisztró Budapest esemény francia stílus kávé kávézó sütemény állatbarát étterem VI. kerület

bisztró Budapest esemény francia stílus kávé kávézó sütemény állatbarát étterem VI. kerület

Külön öröm volt a számomra, hogy a női mosdóban pelenkázó is van, s nem csak a gyerekekre gondolnak: az állatokat is szívesen látják vendégül.

Amennyiben versért kávéznátok, miközben egy francia bisztró hangulatára vágytok, akkor irány ma valamelyik Café Vian!

CAFÉ VIAN

Cím: 1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 9.

Tel.: +36 1 268 11 54

E-mail: liszt@cafevian.com

Nyitvatartás: minden nap 9:00-től éjjel 1:00-ig.

Web: http://cafevian.com/

Facebook: @cafevian

Állatbarát: igen