gluténmentes belföld Budapest hal nyúl VI. kerület sütemény étterem

A hosszú hallgatást a blog 3. születésnapján egy vendégírással törjük meg.
Köszönet érte Klaudiának!

A héten, hosszú idő után, végre volt alkalmunk egy kicsit kiruccanni, ami egy két éves gyerek mellett tényleg ritkaság. Mint a legtöbb nő, én is kihasználtam a kínálkozó alkalmat, hogy ne kelljen főznöm, így úgy döntöttünk enni megyünk. Gluténérzékeny vagyok, így sajnos nem mindegy, hova ülök be, hiszen a legapróbb keresztszennyezés is szomorú véget vetett volna az esténknek. Tehát a sorstársaimat összefogó facebook csoportból próbáltam kiszűrni, hol ehetnék biztonságosan. A választásunk végül a Drop Gluténmentes Étteremre esett.

 

gluténmentes belföld Budapest hal nyúl VI. kerület sütemény étterem

Már belépve pozitívan csalódtam, hiszen a legtöbb nekem való hely inkább csak a kifőzdei színvonalat üti meg, ez azonban méltó volt arra, hogy itt ünnepeljük a házassági évfordulónkat. Elegáns, modern, letisztult étterem.

Hamar megkaptuk az étlapot is, átnézve persze azon felül, hogy minden gluténmentes volt, más allergének szempontjából is jelölték az ételeket. A választék sokszínű, mindent megtalálhatunk rajta, a haltól a vadételen át a hagyományosabb fogásokig. Ennek ellenére nem volt túl hosszú az étlap, de ahogy egy szakács ismerősöm is mondta, az a jó étterem, ahol a menü ráfér egy A/4es oldalra. Akkor biztosra vehetjük, hogy minden friss, és nagy eséllyel jól is készítik. Mivel én imádok mindent, ami a tengerből jön, nekem a lazac steakre esett a választásom, fehérboros grillezett zöldségekkel. Férjem nagy örömére nyúl is szerepelt az étlapon, és mivel én nem vagyok hajlandó ilyesmit otthon készíteni (sajnálom, ez van), azonnal le is csapott a lehetőségre. Megjegyzem meglátva a tányérját magam is elbizonytalanodtam, istenien festett úgy az egész kompozíció. A köretbe azért belekóstoltam, amikor senki se látta. :) 

gluténmentes belföld Budapest hal nyúl VI. kerület sütemény étterem

Röviden szólva a hal mennyei volt, éppen csak enyhén sós kérget sütöttek rá, belül pedig vajpuha volt, csak azt sajnáltam, hogy én nem tudok ilyet csinálni. A grillzöldségen nem éreztem semmi extrát, de a férjem burgonya gombócai nagyon finomak voltak. Kísérőként, mivel én sem alkoholost, sem szénsavasat nem ihatok, limonádét választottunk. A kivisre tettem le a voksom, amiben meglepetésemre nem csak szörp volt, hanem maga a gyümölcs is. A férjem a mangósat próbálta ki, de az ízesítésekből amúgy is akkora volt a választék, hogy még jó pár alkalom lesz, mire végig kóstolhatjuk az egész sort. 

Igazából már a főétellel is jól laktam, de annyira ritka, hogy valahol normális gluténmentes desszertet is látok, hogy muszáj voltam helyet szorítani még ennek is. A túrófánk olyan puha volt, hogy már gyanakodtam, tuti búzalisztből készült. Persze nem, a pincér garantálta, hogy hozzájuk semmi nem kerülhet be, ami glutént tartalmaz. Ami viszont az igazi meglepetés volt számomra, az a férjem somlóija. Amit tudni kell rólam, hogy én utálom a somlóit, már a látványától is rosszul vagyok, mert nem látok benne többet egy ázott piskótánál. Na ez amit itt kihoztak, egyáltalán nem emlékeztetett siralmas névadójára. A tálalás három guszta fagyigombóc, sok-sok pirított dióval és rumos mazsolával. Nem hagyhattam ki, megkóstoltam… és most már biztosan ezt rendelem én is amikor legközelebb megyünk.

A férjem nem diétázik, mégis azt mondta finomabb, mint amiket eddig evett. Ár érték arányban teljesen rendben volt a hely. Nem drágább csak azért mert az ételallergiásoknak is jó, pedig sajnos nem ez az általános tapasztalat. És nem utolsó sorban köszönet a pincérnek a kedvességért és az odafigyelésért, sajnos manapság már ez is ritka kincs. :)

gluténmentes belföld Budapest hal nyúl VI. kerület sütemény étterem
További képek a galériában.

DROP GLUTÉNMENTES ÉTTEREM

Cím: 1065 Budapest, Hajós utca 27.

Tel.: +36 1 235 0468

E-mail: drop.budapest@gmail.com

Nyitva tartás: minden nap 8:00 - 23:00

Facebook: @droprestaurant

A fényképeket köszönjük a Drop Gluténmentes Étteremnek!